shapeimage_6



Nina Caprez
1986 november 15-én született
Jelenlegi tartózkodási hely: Grenoble, Franciaország
Profi sportoló, sziklamászó
2010 óta a Petzl csapat tagja

“A boldogságot a jelenben keresem.”

“Én olyan ember vagyok, aki nagyon bízik önmagában. Az én sportomban alapvető, hogy képes legyek befejezni nehéz pályán is az utat. Ehhez kitartás és elhivatottság kell. Úgy teljes az életem, ha hasonló hullámhosszon lévő, emberekkel együtt mászhatok. Ez a boldogság a számomra. Az első nagy versenyem a pekingi ifjúsági bajnokság volt. Ez volt az első nagy hír a kicsi Nináról. Imádom a siker érzését a versenyeken. Rätikon közelében nőttem fel, a legendás nagy szikla útvonalak mellett. Mindig is imádtam a szabadság érzését, a magasságot és a természet. Megtaláltam amit kerestem. A mászást, Laurent Triay-nek köszönhetem, aki mesélt nekem egy útvonalról az úgynevezett "Ultime démence" a Verdon-on. Most én leginkább a nehezebb és a nagy utakat kedvelem. Kitolom a határaimat, utazom a világ minden tájára, emberekkel találkozom, a világ mind a négy sarkából. Megtanultam, hogy a legfontosabb dolog az, hogy boldog legyek ezen a világon! Ez az, amit mászás ad nekem. Ezel a sporttal egyszerűbb az élet. Csak kell egy szikla, egy beülő, egy mászócipő és egy sziklamászó haver.”

2009 Swiss Climbing Cup SCC (B) - Greifensee, első helyezett
2008 Swiss Climbing Cup SCC (L) - Schaffhausen, első helyezett
2008 17. IFSC Climbing Worldcup (S + L) - Chamonix (FRA)
2008 7. Bouldering IFSC Climbing Worldcup (B) - Montauban (FRA)
2008 8. Bouldering IFSC Climbing Worldcup (B) - Fiera di Primiero (ITA)
2008 Swiss Climbing Cup SCC (B) - Grindelwald, harmadik helyezett
2008 Swiss Climbing Cup SCC (L) - 17. Greifensee, második helyezett
2008 Swiss Climbing Cup SCC (B) - Brig, első helyezett
2007 Swiss Climbing Cup Boulder - 8. Leysin, első helyezett
2007 Bouldering Swiss Mester Szabadtéri Játékok - Interlaken (SUI)
2006 Swiss Championship (SCC) Speed ​​- Zurich, első helyezett
2006 Swiss Championship (SCC) Lead - Schlieren, 2006 első helyezett
2006 Swiss Climbing Cup Bouldering - Grindelwald, első helyezett