shapeimage_6


Josune Bereziartu
1972 január 19-én született (Ordizia, Észak-Spanyolország)
Spanyol (baszk) sziklamászó.
2002 óta a Petzl csapat tagja

Josune kislány korában látott egy tv műsort, ami két sziklamászó lányról szólt és ez inspirálta mászásra. A lány azonnal elkezdett mászni, de hamar belátta, kell egy kis szakmai segítség. Nővére barátja segített neki, és megkeresett néhány hegymászót, akik aztán megmutatták a helyes utat.

“A mászás olyan pillanatokat hoz az életemben, amit teljes intenzitással tudok megélni. Előfordul, hogy az út amit szeretnék megmászni, már az első próbálkozás előtt nyilvánvaló, hogy még nem sikerülhet. A siker fontos, de nem olyan fontos, mint az út, amit megteszek míg odaérek. Kitartó ember vagyok. Én teljes mértékben elkötelezem magam a mellett, amit választok. Persze, ha nem érem el a célom a végén, ez nem a világ vége. Legalább tudom, mindent megtettem, fontos a kísérlet. Szenvedélyes vagyok és szenvedélyesen imádom az életet.”