shapeimage_6


Michaël Fuselier
1981 január 4-én született
Jelenlegi tartózkodási hely: Grenoble (Franciaország)
2005 óta a Petzl csapat tagja

Képzett sziklamászó oktató, jelenleg a Maurienne mászóklub edzője, a nemzetközi versenyek útvonalainak egyik tervezője.
“Az első tapasztalatom mászással, egy csúcs megmászása volt, de nem akármilyen csúcsé. John Bonin révén, aki nagyon jó barátja a családunknak, megmásztunk egy klasszikus útvonalon a Mont Aiguille-t (Vercors Franciaország). Ez 1995-ben történt és én ekkor 16 éves voltam.
Hogyan született bennem a szenvedély azon az egy napon? A Mont Aiguille volt, minden gondoltam, el akartam jutni a csúcsra, ez nagyon fontos volt számomra. Másrészt, én nem szeretem használni azt, hogy "csúcs", és nem vagyok hajlandó úgy tekinteni a csúcsra, mintha az egy felső határt jelentene, amelyet nem léphetek át. Mont Aiguille jelenti az első emlékt a mászásról, valamint az első kötelet, hogy anyám adott nekem. No és persze nem felejtem az a rengeteg kilométert, amit a mászás miatt utaztam. :-)”